Denise Offermann a z IWF Masters Titkárságának vezetője tájékoztatása szerint kb. 900 masters versenyző jelentkezését regisztrálták, mely nem kis gondot okoz az egy hétre Heinsheimben tervezett versenysorozat megrendezésére.
A következő kéréssel fordult a résztvevő országokhoz:
  • az eddigieknél több nemzeti és nemzetközi bíró részvételét kérik a következő pontokon:
  • nemzeti minősítésűek részére a mérlegelés , technikai ellenőr, speaker, chief marshal és asszisztense helyeken,
  • nemzetközi minősítéssel a fentieken kívül az aktív bírói ítélkezés szerepkörben,
  • jury-ben lehetőleg nemzetközi I. osztályú minősítésűeket várnak.
Kérem a fenti helyekre való jelentkezéseket, melyeket meg kell küldenem a Titkáságnak.
(Lehetséges bírójelöltek: Pátrovics Géza NK.II., Papp Péter orsz., Takács Erika orsz., Takács Mária I.o., Réz Attila NK I.)
Megnövelik a versenynapok számát: szept. 30-án pénteken délután kezdetét veszi a versenysorozat.
A versenyek korán fognak kezdődni és késő estébe nyúlóan fejeződnek be.
A kevés hely miatt nem lehet a kétdobogós versenyrendezést megvalósítani.
A versenyek időbeosztása hamarosan megjelenik, és így az esetleges bírói mű-
ködés időpontjait is megküldhetjük.
Fábik Béla
masters titkár