A 2025. évi Masters Súlyemelő Országos Bajnokság 2025. március 2-án vasárnap került megrendezésre Zalaegerszegen a Városi Sportcsarnokban. Az egész napos vasárnapi verseny kissé szokatlan ám szükséges volt, mert előző nap a Sportcsarnok kosárlabda mérkőzésnek adott otthont az NB I-es országos kosárlabdabajnokság keretében.   Így a szombati kosárlabda mérkőzés után este a zetések által szakszerűen berendezett terem méltó körülményeket biztosított a súlyemelőknek.

Zalaegerszeg első alkalommal adott otthont a masters súlyemelők országos vetélkedéséhez, egyben ez a megmérettetés 2025-ben is a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatott versenye volt.

A versenyt Hencz Kornél a Magyar Súlyemelő Szövetség szakmai alelnöke, és Dr. Muhoray Árpád a Masters Bizottság elnöke nyitották meg. Hencz Kornél háláját fejezte ki a rendezőknek, a támogatóknak és minden közreműködőnek, pozitívként értékelte, hogy 20 egyesület 77 versenyzője küldte el nevezését.   Muhoray Árpád átadta az MSSZ elnöke üdvözletét, eredményes versenyzést kívánt a versenyzőknek, reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendőkben is Zalaegerszeg otthont tud majd adni az országos masters bajnokságoknak.

A közel rekord létszámú 77 fős regisztrálás után végül a ténylegesen indulók száma 63 fő volt.   A jelentős létszám okán a bajnokság 4 önálló versenybe lett szervezve, amely reggel 09.30-kor kezdődött és 20 óra után fejeződött be.  A versenyzőket a dobogóhoz a bemutatáshoz és az eredményhirdetéshez Takács Tamás a ZTE SK elnöke vezette fel.  19 fő női versenyző és 44 férfi lépett dobogóra és értek el sokan ragyogó eredményeket.  Ez évben is jellemző volt a mastersekre a komoly megmérettetési szándék, az országos bajnoki címnek és a legjobbaknak járó kupáknak a komoly rangja és a Zalaegerszegi ZTE Súlyemelő Klub vendégszeretete.

A küzdelmeket számos néző is megtisztelte, folyamatos teltházat lehetett tapasztalni a nézőtéren, ahonnan sokszor hangos taps zúgott fel a sikeres gyakorlatok, az országos csúcsok után. A jelen lévő hozzátartozók, sporttársak és a súlyemelés ügye iránt érdeklődők mellett a versenyt sokan követték a ZTE SK face-bookján is.  A hazai versenyzők eredményein kívül mindenki nagy érdeklődéssel kísérte a korelnök, a 81 éves kecskeméti versenyző Török János példa értékű, korát meghazudtoló fiatalos versenyzését.

A bajnokságról a Zalai Hírlap és a Zalaegerszegi Városi Televízió a helyszínről tudósított.

A legjobb három férfi- és női versenyző sinclair pontszámítás alapján kupát, a súlycsoportok első három helyezettjei érmet vehettek át, melyeknek az eredményhirdetéskor történő átadására Hencz Kornél, Dr. Muhoray Árpád és Takács Tamás sportvezetők lettek felkérve.

A hazai ZTE Súlyemelő Klub versenyzői 5 fővel vettek részt a bajnokságon, értek el kiváló eredményeket,

A versenyen a tavalyinál 5-el több, mindösszesen 36 országos csúcs született, melyek közül 14-et szakításban, 11-et lökésben és 11-et összetettben állítottak fel. A ZTE SK sportolói is kitettek magukért. Dr. Muhoray Árpád kilencszer, Papp Péter kétszer javított Masters országos csúcsot. Ezek után méltán mondható, hogy ismét csúcseső született a Masters Súlyemelő Országos Bajnokságon.

Legeredményesebb Masters Női versenyzők:

  1. Csillag Anett W35 BKV Előre SC 245 p.
  2. Bódis-Szabó Katinka W45 Fehérvári Rugby Club 233 p.
  3. Laczi Katalin W50 Kecskeméti TE 223 p.

Legeredményesebb Masters Férfi versenyzők:

  1. Török János M80 Kecskeméti TE 429 p.
  2. Nagy Noel M55 Kecskeméti TE 392 p.
  3. Komonyi Norbert M55 Győri Atlétikai Club 363 p.

ZTE-SK-t öt fő képviselte, mint házigazdák – és a következő eredményeket érték el:

Dr. Muhoray Árpád M70 102 kg súlycs. szak.: 42 kg, lök.: 55 kg, össz.: 97 kg I. hely.

Papp Péter               M50 67 kg súlycs. szak.: 75 kg, lök.: 90 kg, össz.: 165 kg I. hely.

Kaj Richárd             M40 96 kg súlycs. szak.: 96 kg, lök.: 126 kg, össz.: 222 kg I. hely.

Györkös Milán        M35 96 kg súlycs. szak.: 70 kg, lök.: 95 kg, össz.: 165 kg I. hely.

Danicser Anita         W45 +87 kg súlycs. szak.: 50 kg, lök.: 60 kg, össz.: 110 kg II. hely.

 

A verseny abszolút győztesének felajánlott kupát Török János, a legjobb zalai sportolónak járó kupát Papp Péter, a legidősebb zalai versenyzőnek járó kupát Dr. Muhoray Árpád kapta.

A verseny lefolyása zökkenőmentes volt, az egészségügyi személyzet végig készenlétet látott el a helyszínen, baleset nem történt, óvás nem volt, a versenybíróság követelménytámasztóan, szigorúan ítélkezett, a versenyterület kordonnal leválasztásra került a nézőtértől, a bemelegítő helyiség a szomszédos edzőteremben került kialakításra tv-képernyőn és kihangosítva is követhető szólítással. Az informatikai technika hibátlanul működött, a résztvevők számára büfé rendelkezésre állt. A versenyzők szólítását nagy rutinnal, határozottan, de udvariasan végezték.

Versenybíróság és a verseny szolgálati személyei:

Versenybíróság elnöke, egyben a tájékoztató bíró, szpíker: Lőrincz István

Versenybírók:

  1. Koós Veronika Erzsébet
  2. Boros Viktória
  3. Gyürüs Barbara
  4. Nagy Péter
  5. Takács Tamás
  6. Lendvai Zsolt

Jegyzőkönyvvezető: ifj. Takács Tamás

Lapozók: Román Zsolt, Nátrán Álmos, Rácz Dániel, Rácz Gergő

Technikusok: Varga Martin Csongor, Simon Viktor voltak.

Dobos Imre úr az MSSZ elnöke és Takács Mária az MSSZ főtitkára telefonon gratuláltak a ZTE Súlyemelő Klubnak az országos bajnokság megrendezéséhez – hangsúlyozva, hogy ez a zalaegerszegi verseny is jól népszerűsítette a súlyemelő sportágat, a verseny színvonalas eredményei példát mutattak a fiatalabb súlyemelők számára is.

Dr. Muhoray Árpád