SAM_0705
SAM_0873
SAM_0693
SAM_0828
       gallery
Nagy-Britanniában a walesi Bangor városában június 13-20-ig került megrendezésre a 2015. évi Masters Súlyemelő Európa Bajnokság. A kontinens országaiból 410 veterán súlyemelő, köztük 13 magyar versenyző adott találkozót egymásnak ebben az ősi walesi egyetemi városban, hogy eldöntsék kik a legerősebbek, legügyesebbek.
A 13 ezer lakosú város egyeteme a Bangor University 10 ezer egyetemi hallgatónak ad otthont, akik a szemeszter befejezése után a több száz veterán súlyemelőnek és a Bill Barton elnök úr által vezetett verseny-rendező bizottságnak adták át az egyetemet, elsősorban annak a korszerű sportlétesítményeit, kollégiumi férőhelyeit.
Az EB-re benevezett 15 magyar versenyző közül végül is 13 jelent meg a verseny helyszínén. Rajtuk kívül a magyar súlyemelő bírói karból Fábik Béla és Réz Attila is vállalták, hogy a versenyzőkhöz hasonlóan saját költségen utazzanak a helyszínre és bíráskodjanak. A versenyre sok szurkoló családtag is érkezett, harsány bíztatásuk jól esett, segítette a dobogóra lépőket.
A verseny rendezése zömmel megfelelt az IWF Szabálykönyvében előírtaknak, sajnos a tornacsarnok padozata nem biztosította a magasított dobogót, illetve a hivatalos mérleg és az öltözőben elhelyezett önellenőrzést szolgáló mérleg nem volt egységessé kalibrálva, ami számos versenyzőnek, köztük a magyaroknak is meglepetést okozott. Szerény volt a regisztrációkor megkapott csomagocska, csupán az azonosító kártyát és a versenybeosztást tartalmazta.
Ezeken túlmenően a versenycsarnok, a lelátók, a 8 állásos bemelegítőhely, az edzőhelyiség mindenhol új Eleikó súlyzókkal, a terem díszítés, az öltözők, toalettek, fürdők ideálisak voltak, büfé is rendelkezésre állt. Denise Offermann főtitkár asszony boltjában pedig a világmárka Eleiko sportruházati cikkeit lehetett vásárolni. A WADA Magyarországról kiküldött doppingellenőrei végig jelen voltak és vizsgálták a kisorsolt versenyzőket.
 Megérkezve a 30-33 fokos magyar nyárból a 14-18 fokos, szeles és csak időnként napos, a hazaiak szerint nyárias Walesba, még kabátot, dzsekit is magunkra vettünk, de végül is az időjárás inkább kellemesnek volt mondható. A magyarok leginkább Manchesterig repülővel utaztak, utána pedig a legtöbben a vasutat vették igénybe, annak pontosságával, kényelmével, ám sokszoros átszállási kényszerével együtt, de voltak akik költségmegosztó összefogással taxival tették meg a repülőtértől Bangorig a 160 km-es utat.
A város és környéke mindannyiunknak elnyerte tetszését, sokat sétálgattunk a hagyományos brit pirostéglás házsorok között, a tengerparton, a szép parkokban, az egyetem udvarán. Megállapítottuk, hogy valóban csodálatos az évszázadokon át nyírt gyep, a kertek, a virágok és szinte természetvédelmi övezetnek tűntek a parkok, az út- és vasút menti ligetek. Élményt nyújtott az 1532-ben épült Katedrális, és a külön-külön is építészeti remekeknek számító templomok, erődítmények megtekintése. Amire viszont azonnal figyelni kellett, az a szigetország baloldali közúti közlekedése volt, de ehhez is sikerült alkalmazkodni.
A magyar csapat összesített eredménye nagyon tiszteletreméltó az Európa Bajnokságon, hisz mindösszesen 6 első, 1 második, 3 harmadik, 1 ötödik és 1 hatodik helyezést értek el a különböző kor- és súlycsoportokban, míg 1 versenyzőnk visszalépett, tehát szinte majdnem minden kiutazott versenyző érem és pontszerző lett.
Az elért eredmények:
Kasza Adrienn W40, 48 kg: I. hely
Bódis Szabó Katinka W35 75 kg: I. hely
Szepessy László M70 94 kg: I. hely, 110 kg-os lökés világcsúccsal,
Pátrovics Géza M60, 62 kg: I. hely
Kecskés Zoltán M40, 69 kg: I. hely
Marton Endre M40, 85 kg: I. hely
Dr. Muhoray Árpád M60, 105 kg: II. hely
Juhász Gábor M55, 62 kg: III. hely
Pócza Károly M50, 105 kg: III. hely
Magát János M45, +105 kg: III. hely
Kovács Csaba M40, 94 kg: V. hely
Antal Ottó M55, 62 kg: VI. hely
Dobos Imre úr, az MSSZ elnöke telefonon gratulált Walesba a kitűnő eredményt elért magyar masterseknek.
Az EB közben az Európai Masters Súlyemelő Szövetség megtartotta éves közgyűlését, melyen elfogadták, hogy a következő évi Masters Európa Bajnokság Azerbajdzsánban legyen. Az ez évi VB szeptemberben következik Finnországban. Reméljük az idei VB-n és az egy év múlva megrendezendő kontinensviadalon hasonló szép eredményekkel tudnak bemutatkozni a masters magyar súlyemelők, melyekhez eredményes felkészülést kíván az MSSZ elnöksége és a Masters Bizottság.
Dr. Muhoray Árpád
Masters Biz. elnök